OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 29. péntek
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2017. március 3., péntek 20:59

A Roszatom sajtófőosztályának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. március 3., péntek (OTS) - A Népszava című napilap 2017. március 3-i számában "Drága, viszont nem működik" címmel megjelent írással kapcsolatban a Roszatom állami atomenergetikai konszern az alábbiakat közli:

        Az az információ, amely szerint a Novovoronyezsi Atomerőmű 6-os blokkja nem működik, nem felel meg a valóságnak. A Novovoronyezsi Atomerőmű 6-os blokkja jelenleg működik. 2017. február 27-én megkezdődött a blokk kereskedelmi üzeme. Az erre vonatkozó információt széles körben közölte mind az orosz, mind pedig a külföldi média, köztük a magyar média is.
     A kereskedelmi üzem kezdete óta a Novovoronyezsi Atomerőmű 2-es kiépítés 1-es blokkja (azaz a 6-os blokk) mintegy 1691 millió kilowattóra villanyáramot termelt.
     Amint azt a Roszatom korábban már közölte, az érintett 1-es blokkot a generátor leállítása miatt kapcsolták le a próbaüzem során, értelemszerűen a meghibásodás nukleáris területet nem érintett. Az atomerőmű-építésnek ebben a szakaszában a blokkok egész sor műszaki ellenőrzésen mennek át és különböző üzemállapotokban tesztelik az új berendezéseket. Az ebben a szakaszban felmerülő rendellenességeket minden esetben kiküszöbölik. Ez egy teljesen szokványos eljárás minden egyes épülő erőmű esetében, függetlenül attól, hogy milyen üzemanyaggal működik az erőmű. Az érintett generátort kijavították és 2017. január 26-án a blokk terhelése elérte a névleges, 100%-os teljesítményszintet.
     Nem felel meg a valóságnak az az állítás, amely szerint az orosz atomenergetikai ipar képviselői az okról eddig nem beszéltek volna.
     Az orosz atomerőműveket működtető Roszenergoatom konszern, nyitott és átláthatóan működő vállalat, amely időben tájékoztatja a közvéleményt és a médiát az orosz atomerőművekben történő eseményekről.
     A Novovoronyezsi Atomerőmű környezetében működő média képviselőit az adott esemény napján 2016. november 10-én tájékoztatta a Novovoronyezsi Atomerőmű sajtóosztálya a 6-os blokk leállásának okáról. Mindez világosan kiderül a november 10-i oroszországi sajtóban megjelent cikkekből, amiről bárki meggyőződhet.
     2016. november 15-én ülést tartott az atomerőmű építési stábja is, amelyen nyilvánosságra hozták a leállás előzetes okát és a témával kapcsolatos új információkat haladéktalanul a média rendelkezésére bocsátották.
     Külön is fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy a konszern a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vonatkozó ajánlásait maradéktalanul betartja. Ezen ajánlások szerint tájékoztatási kötelezettség a nukleáris kockázatot érintő események esetén áll fenn. Az érintett esemény semmiféle kockázatot, még elvi kockázatot sem jelentett a lakosságra nézve, és a nukleáris eseményeket értékelő nemzetközi INES-skálán is 0-s fokozatú volt, ám - bár nem lett volna kötelező - a Roszenergoatom tájékoztatta a médiát a blokk helyzetéről.
     Ami a Leningrádi Atomerőmű 2-es kiépítésével kapcsolatos állításokat illeti, a Roszatom többször is közölte már, hogy a Zöld Világ elnevezésű környezetvédő szervezet 2016. márciusi jelentése semmiféle bizonyítékot nem tartalmazott arra nézve, hogy a Leningrádi Atomerőmű 2-es kiépítés megvalósítása során az említett szabálysértések történtek volna. A Roszenergoatom konszern felelős vállalatpolitikájának megfelelően a Leningrádi Atomerőmű 2-es kiépítés illetékesei a VNIIAESZ Rt. (az oroszországi atomerőművek működtetésének tudományos irányítását ellátó szerv) bevonásával egy külön vizsgálatot is elvégeztek. Ez a vizsgálat arról tanúskodott, hogy a Leningrádi Atomerőmű 2-es kiépítés 1-es blokkján a primerköri csővezeték hegesztésének minősége minden műszaki követelménynek megfelel.
     Ezenkívül szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az összes oroszországi atomerőmű többszakaszos ellenőrzésen esik át az építés, valamint az üzembe helyezés fázisában is. Ezeket az ellenőrzéseket a vállalkozó szervezetek mellett a megrendelő - a Roszenergoatom konszern -, valamint az orosz nukleáris hatóság a Rosztyehnadzor szakemberei végzik. Az erőműveket rendszeresen felkeresik a nemzetközi szervezetek, többek között a NAÜ képviselői is.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



2017. március 3., péntek 20:59

A Roszatom sajtófőosztályának közleménye (2. rész)
    Budapest, 2017. március 3., péntek (OTS) -

        A Roszatom szintén részletesen tájékoztatta a közvéleményt és a médiát a belorusz atomerőműben történtekkel kapcsolatban.
     2016 júliusában az egyik alvállalkozó munkatársai a daruzás során a vonatkozó utasítástól eltértek és emiatt emelés közben ferde helyzetbe került a teher. Négyméteres magasságban volt a 11 méter hosszú reaktortartály, amikor meghibásodott a daru. Ennek következtében a reaktortartály mintegy félórán keresztül függesztett állapotban volt és közben egyre inkább kitért a vízszintes helyzetből, aminek következtében a reaktortartály elkezdett lassan az emelésre használt kengyelekből kicsúszni és elérte a földet. Amikor bekövetkezett az érintkezés a földdel, a teher mintegy kétharmadát a daru tartotta, ezért az a fajta szóhasználat, hogy "leejtették" vagy "leesett", helytelen és félrevezető, mert meghamisítja a történtek lényegét.
     A reaktortartályon utóbb végzett különböző vizsgálatok megállapították, hogy nincs műszaki akadálya a reaktortartály rendeltetésszerű felhasználásának, a reaktortartály hibátlan és alkalmas az üzemeltetésre. Ennek ellenére, miután a Roszatom mindig tekintettel van a megrendelő kéréseire, elfogadta a belorusz fél kérését, hogy kicseréljék a belorusz atomerőmű egyes blokkjának reaktortartályát.
     A finnországi Hanhikivi Atomerőmű építésének helyzetéről szóló információ nem korrekt. A lap által Olli Rehn finn gazdasági miniszternek tulajdonított, a Roszatommal kapcsolatos nyilatkozatot a finn miniszter nem tett. 2016 októberében Olli Rehn finn gazdaságfejlesztési miniszter a finn sajtónak a következőt mondta: "A Fennovoima mindaddig nem kap építési engedélyt az atomerőmű felépítésére, amíg a finn vállalatnál tapasztalt, biztonsági kultúrát érintő hiányosságokat a legrövidebb időn belül el nem hárítják." Értelemszerűen a Népszava által közölt állítások inkorrektek és nem felelnek meg a valóságnak.
     Ez kapcsolatban még közölni kívánjuk, hogy a Fennovoimánál megszüntették az említett hiányosságokat, amit bizonyít a független finn nukleáris biztonsági hatóság, a STUK 2016-os jelentése is, amelyben az alábbi olvasható: "Nem érkezett hozzánk több olyan információ a Fennovoima vállalat biztonsági kultúrájára vonatkozóan, ami aggodalomra adna okot."
     Meg kívánjuk jegyezni, hogy a Roszatom mindig kész válaszolni a média és a közvélemény képviselőinek kérdésére. Készek vagyunk minden információt rendelkezésre bocsátani, hogy a jövőben elkerülhető legyen valótlanságokat tartalmazó cikkek megjelentetése.

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.