OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)










2017. március 27., hétfő 12:30

Ragadozó rovarok és lepkék is segítik a főváros szennyvizének tisztítását hazánk legkorszerűbb telepén - Szennyvízből elektromos energiát termelnek, amelyből már telepen kívülre is juttatnak
    Budapest, 2017. március 27., hétfő (OTS) - A Fővárosi Csatornázási Művek az idén is megnyitotta kapuit a látogatók előtt a Víz Világnapja alkalmából. Március 23-án és 24-én több mint 3000 diák, március 25-én pedig közel 4000 lakos ismerkedhetett meg azzal a biológiai rendszerrel, amellyel ma a főváros szennyvízét tisztítják.

    
     A hírhez tartozó kép(ek) ingyenesen letölthető(ek) a következő
internetcímen:
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20170327_003.jpg
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20170327_004.jpg
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20170327_005.jpg
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20170327_006.jpg

Dzsungelszerű növényzet, hasznos baktériumok milliói és többféle ragadozó rovar alkot szinte természetes ökoszisztémát a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepén, ahol a társaság a legmodernebb biológiai szennyvíztisztítási módszert, az ún. "élőgépek" technológiát is alkalmazza.

Az üvegházba telepített növények szennyvízbe nyúló, hosszú gyökérzete természetes élőhelyet nyújt azoknak a baktériumoknak, melyek felfalják a szennyeződéseket. Az élőgépes technológia a lehető legjobban megközelíti a természetes tisztulási folyamatokat, ám az elmúlt évekig gondot okozott, hogy a hasznos növényeket különféle kártevők veszélyeztették. A permetezőszerek helyett ma már az üvegházba telepített ragadozó rovarok védik a dús növényzetet, felfalva a levéltetveket, takácsatkákat, pajzstetűket. Ahogyan pedig az a természetben is lenni szokott, a hasznos rovarok túlszaporodása is felboríthatja a kényes egyensúlyt, ezért a gyapjas tetvek ellen bevetett katicabogarak elszaporodását, a lepkék segítségével fékezik meg az üvegházban.

Ezzel a biológiai egyensúlyra épülő rendszerrel ismerkedhetett meg az FCSM meghívására a Víz Világnapja alkalmából szervezett nyílt napon több mint 3000 diák. A technológia megismerése és a "vízparti séta" mellett a gyerekek játékos formában a vízről, a víz védelmének fontosságáról is sok újdonságot tudtak meg, a társaság munkatársai pedig meséltek nekik a telep sajátos energiatermelési rendszeréről is.

A szennyvíziszap kezelése és biológiai stabilizálása során keletkező biogázból időszakosan az FCSM mindkét telepén több energiát termelnek, mint amennyire a rendszereiknek szüksége van. Ezekben az időszakokban a telepeken kívülre is szolgáltatnak villamos energiát. Mi több, a biogáz nemcsak elektromos energiával, hanem hőenergiával is ellátja a telephelyeket, beleértve az épületek fűtését és a felhasznált meleg víz előállítását is. Ennek köszönhetően földgázt még a leghidegebb téli hónapokban sem kell vásárolniuk.

A fenntartható működés alapelveivel és a tisztítási folyamattal az iskolásoknak szervezett látogatásokat követően, március 25-én a lakosság is megismerkedhetett a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepen. A túra során az FCSM szakemberei megmutatták, mi történik az otthonról távozó szennyvízzel, ami a folyamat végén tisztább állapotban érkezik a Dunába, mint amilyen a befogadó folyó vize.


     Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.
     PR-iroda


További információ:
Bátori Marianna kommunikációs vezető,
tel.: 459-1697, elektronikus levél: pr@fcsm.hu
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.