OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 29. péntek
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)




2017. április 24., hétfő 11:38

Elég a "cigányozó és zsidózó "címkéből, - íme a Demokrata 2009. dec. 23-i számában megjelent Dr. Szöőr Annával készített interjú (1. rész)
    Budapest, 2017. április 24., hétfő (OTS) - A hőbörgés kevés

    
     A hírhez tartozó kép(ek) ingyenesen letölthető(ek) a következő
internetcímen:
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20170424_002.jpg

- A közvélemény a Civil Jogász Bizottság tagjaként, az Október 23. Bizottság Alapítvány elnökeként ismerhette meg. Hogyan került a Jobbikba? -  2009. május 17-én, tehát még az európai parlamenti választások előtt léptem be, ezt azért tartom fontosnak aláhúzni, mert nem a párt júniusi sikere miatt lettem a Jobbik tagja. Az ok pedig egyszerű: úgy éreztem, a civil szervezetek hazánkban nem képesek arra, hogy megfelelő nyomást gyakoroljanak a politikára, ha valamilyen célt szeretnének elérni. Megismerkedtem a Jobbik vezérgondolataival, maximálisan egyetértettem azzal, hogy Magyarország a magyaroké, s ezt én egyáltalán nem tartottam szélsőséges, rasszista szlogennek. Úgy gondoltam, más civilekkel együtt megpróbálom segíteni a pártot. Legnagyobb meglepetésemre azonban az elmúlt hónapokban kiderült számomra, hogy vannak olyanok a Jobbik vezetésében, akik nem fogadják szívesen a valódi nemzeti radikális gondolkodású értelmiségieket.

- Kinél ütközött ellenállásba? - Nem szeretnék neveket mondani, mert még a látszatát is szeretném elkerülni annak, hogy valakin bosszút akarok állni, vagy akár a Jobbikot gyengíteni.

- Milyen feladatot szeretett volna ellátni? - Civilként több ügyért is harcoltam, ilyen volt például a 2006-os tömeges rendőri brutalitás vizsgálata, az egészségbiztosítás privatizációjának a megakadályozása, a kilakoltatások elleni küzdelem, az emberiségellenes diktatúrák elítélése, vagy a családon belüli erőszakkal szembeni fellépés. Azt gondoltam, ezek a témák fontosak lehetnek a pártban is, emellett pedig kommunikációs tréningeket szerveztem az összes alapszervezet számára Szabó Gábor pártigazgató és Losonczy Pál kommunikációs igazgató nagy megelégedésére. Azt szerettem volna megtanítani a tagoknak, hogyan legyenek szalonképesen meggyőző jobbikosok. Az volt a jelmondatunk, hogy "minden magyarnak van egy jobbik énje". A célom pedig az lett volna, hogy a tagság a választási kampányban jól felépített érvekkel, szalonképes stílusban tudjon vitázni, adott esetben új és új támogatókat megnyerni, persze közben megmaradva radikálisnak

- Mit jelent a szalonképesség? Mert a Jobbik kapcsán örök vitatéma, hogy helyes-e, ha egy párt központi témáit a "cigánybűnözés" és a "zsidókérdés" jelentik. - A kommunikációs tréningeken éppen azt mondtam el, hogy nem cigányozunk, nem zsidózunk, és minden állításunkat a Jobbik programjából vett észérvekkel alátámasztunk. Ez már csak praktikus okokból is fontos lenne. Ha a Jobbik valóban erős párt akar lenni, akkor erre a mostani helyzet nagy esélyt kínál, egyszerűen meg kell szólítani azokat az MSZP-ből, vagy a politikából már kiábrándult passzív tömegeket, akik egyik parlamenti pártra sem voksolnának. El kell őket vinni a Jobbikra szavazni. Ám pusztán kiabálással, érvek nélkül ez nem megy. Hogy egy példát mondjak, ma Magyarországon kilencszázezer panelháztartás létezik, 2,1-2,5 millió ember él panellakásban. Úgy gondoltam, őket érdemes lenne megszólítanunk, és erre adódott is lehetőség: panelszakértők kerestek meg, akik komplett panelprogramot tettek le az asztalra. Ezt a programot hasznos lett volna megvitatni, részben vagy egészében, magukkal a szakértőkkel együtt belevenni a Jobbik stratégiájába. Emellett fontosnak tartottam volna egy női programot is, hiszen tudjuk, hogy szinte mindig a nők választanak. Hegedűsné Enikővel és Sárdy Barbarával ezt meg is fogalmaztuk, a címe a Nemzeti Összefogás a Magyar Családokért volt, illetve sajnos csak lett volna. Ebbe minden olyan témát belevettünk, amely az anyasághoz és a termékenységhez kapcsolódik, az anyanyelv védelmétől a termőföld megvédéséig. Erre sem éreztem igazán fogadókészséget. Az utolsó csepp a pohárban azonban az volt, amikor a kisgazdák kerestek meg, és a velük való együttműködést, problémáik vállalását szerettem volna a vezetőség elé vinni. Csakhogy hiába kerestem meg az egyik alelnököt, ő a másikhoz küldött, aztán a másik rámutatott egy harmadik vezetőre, hogy vele kell beszélnem, s ez így ment mindaddig, amíg meg nem untam a szélmalomharcot. De ugyanígy nem volt nyitott a pártvezetés arra sem, hogy miként a pártonkívüli Morvai Krisztina listavezetésével nagy sikert ért el az EP-választáson a Jobbik, úgy az országgyűlési választásokon is a már felépített, közkedvelt nemzeti radikális civil arcok növeljék a júniusi támogatottságot. Így vetődött fel bennem a kétely, hogy a párt, amelyet támogatok, valóban kormányzásra készül-e. És ha nem szeretne tömegeket megszólítani, akkor hogyan akar látványos eredményt elérni? (folyt.)



2017. április 24., hétfő 11:38

Elég a "cigányozó és zsidózó "címkéből, - íme a Demokrata 2009. dec. 23-i számában megjelent Dr. Szöőr Annával készített interjú (2. rész)
    Budapest, 2017. április 24., hétfő (OTS) -

    
- Ezt hallva az a vád is érhetné önt, hogy sértett ember... - Nem arról van szó, hogy X-ből vagy Y-ból nem lett képviselőjelölt, és én ezért kiléptem. Itt ugyanis sokkal nagyobb a probléma. Lehet, hogy a mostani válságos helyzetben gyorsan népszerűséget lehetett szerezni a hangos bírálatokkal, de ha a Jobbik komoly pártként akar megjelenni, akkor nem elég azt mondani mindenre, hogy nem, hanem világossá kell tenni azt is, hogy mi igen. Jövőre talán be lehet jutni a parlamentbe a rombolással, a további erősödéshez azonban azt is meg kell mutatni, miképpen építkezne a Jobbik. Nemcsak egy-egy kulcsszóval, hanem részletes, kidolgozott, szakmailag megalapozott programmal. Engem az zavart egyre inkább, hogy az építkezésre, programalkotásra való törekvést csak látszólagosnak éreztem a párt vezetőiben. Hiszen van 22 szakmai kabinet, de megfelelő intellektuális háttér híján vajon jól működnek-e? Most úgy tűnik, 2010-ben a Fidesz alakíthat kormányt, és a Jobbik is az Országgyűlésben lesz. Mit csinálnak majd a jobbikos képviselők? Négy éven keresztül szidják a Fideszt? Én azt látnám a helyes útnak, ha a Jobbiknak lenne egy szigorúan magyar érzelmű, már a szakmájában korábban bizonyított, elméleti és gyakorlati szakemberekből álló háttércsapata, és a párt az általuk elkészített szakmai programnak megfelelően szavazna igennel vagy nemmel a Fidesz-kormány javaslataira. S amikor a két párt törekvései bizonyos ügyekben nem esnek egybe, a Jobbik akkor sem hőbörögne, hanem világos, szakmailag átgondolt alternatívát mutatna fel a kormány programjával szemben. Most azonban, a gondolkodó civil háttér hiányából adódóan, nem ezt az irányt tapasztalom.

- Mit gondol a Jobbik már ismert képviselőjelöltjeiről? - Úgy látom, az a legfőbb szempont, hogy akit kiválasztanak, minél régebbi jobbikos legyen. Az elmúlt hónapokban, például a kommunikációs tréningeken rengeteg embert megismertem, a tagság tele van tisztességes, becsületes, nemzeti érzelmű emberekkel. Azt gondolom azonban, hogy mindez ugyan elengedhetetlen, de önmagában még kevés a parlamentben. Ott az ország sorsát meghatározó döntéseket hoznak, jogszabályt alkotnak, s ahhoz, hogy a Jobbik felelősséggel dönthessen, az kellene, hogy minden szakterületen legyenek az Országgyűlésben szakemberei. A jelöltek kiválasztásánál azonban leggyakrabban nem a szakértelem döntött, így sajnos nem látom a kiterjedt szellemi bázist a köreikben.

- Ami azt illeti, bennünket is meglepett, hogy amikor a kissé különös Novák Előd szóvivőt a közelmúltban alelnökké választották, a helyére felesége, Dúró Dóra lépett, ő lett az új szóvivő, és az oktatási kabinet vezetője is. Ez így megy ott? - Dóra kedves, értelmes lány, de valóban furcsa üzenete van annak, hogy egy 22 esztendős egyetemista, ráadásul az egyik alelnök felesége a párt fő oktatáspolitikusa. Nem hiszem, hogy ne találna a Jobbik tapasztalt, elkötelezett pedagógusokat, de talán még egyetemi tanárokat is. Ilyen jelenségekre utaltam akkor, amikor azt mondtam, hogy nem látom a szellemi háttérbázist, tisztelet a kivételnek. Nagyon kevesen ugyan, de néhány komoly gondolkodó is a párt mellé állt már, tehát volt közülük olyan, akit a pártvezetés elfogadott. Zömében mégis azt tapasztalom, hogy jelenleg a személyes ismeretség a legfontosabb.

- Mielőtt kilépett a Jobbikból, próbálta tisztázni a problémáit a pártvezetéssel? - Természetesen igen. Kiábrándító volt, hogy senki nem mert érdemben válaszolni a kör-e-mailemre. Volt, aki csupán annyit reagált telefonon, hogy írásban egyedül Vona Gábor válaszolhat, s olyan is akadt közülük, aki azt mondta, majd az áprilisi választások után üljünk le és beszéljük át a szerinte is jogos felvetéseimet, de szigorúan csak négyszemközt. Történt mindez egy "macsó pártban", ahol saját megfogalmazásuk szerint barikádharcosok, mozgalmárok, bátor, kemény férfiak vannak. Vona Gábor végül válaszolt.

- És? - Azt írta, több dologban egyetért velem, de nagy feladatot mért rájuk a sors.

- …és a nagy feladattól nem érnek rá önnel foglalkozni... Kiábrándult? - A politikából némileg, mert közelről megtapasztaltam a pártokrácia kontraszelektív jellegét. A közélettől nem, ismét civilként folytatom a már megkezdett munkát. Arra viszont rá kellett jönnöm, hogy nem feltétlenül erősít egy civil mozgalmat, ha betagozódik egy pártba.
Bándy Péter
2009:51
Magyarország
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.