OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 29. péntek
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2017. szeptember 5., kedd 17:09

Kinek van igaza a FŐGÁZ-botrányban? (1. rész)
    Budapest, 2017. szeptember 5., kedd (OTS) - Hivatalos levélben nyilatkozott a VGF Szaklap szerkesztőségének az NKM Nemzeti Közművek Zrt. a FŐGÁZ tervfelülvizsgálatainak új rendszeréről és kérte a korábban megjelentetett cikk módosítását. Természetesen közöljük a hatóság levelét, hiszen sok újabb érdekes információt tartalmaz.

    Hangsúlyozzuk, hogy a VGF szaklap szerkesztősége mindössze csatornát biztosít a hatóságok és a szakma képviselői között, az üzenet tartalmát nem mi állítjuk elő. Számunkra az a fontos, hogy a szakmát érintő  információ eljusson a megfelelő helyre. Így örömmel vesszük, ha lapunkban nyilatkoznak a hivatal képviselői, ügyfélszolgálatai vagy ilyen jellegű írásos hírközlést kapunk.

     "A Víz, gáz, fűtéstechnika szaklap MTI-hez eljuttatott "Leállhatnak az építkezések a fővárosban" című közleménye súlyos valótlanságokat állít. Ahogy azt korábban is jeleztük, a FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. semmilyen hivatalos megkeresést nem kapott a Önöktől, és mivel a FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. munkatársai nem rendelkeznek nyilatkozattételi jogosultsággal, a cikkben írt állítások semmiképpen sem egyeznek a Nemzeti Közművek cégcsoport hivatalos álláspontjával."

Szaklapunk oknyomozó újságírója telefonon kereste meg a FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. hivatalos ügyfélszolgálatát a honlapjukon feltüntetett telefonszámon. Újságírónk a VGF Szaklap nevében kért tájékoztatást, hogy mi a jelenlegi folyamata a tervbeadásoknak és mennyit kell várni az elbírálásokra. Kollégámat az önmagát többek között ügyfélszolgálatosnak is nevező munkatárs tájékoztatta a tényekről, melyek a cégen belül zajlanak.

(Hangsúlyozzuk, hogy a kiadónkhoz két szakmailag elismert épületgépész mérnöktől, gyakorló tervezőtől érkezett levél és az illetékes ügyfélszolgálat állításai az általuk felvetett problémákat igazolta, így ezért 3 különböző hiteles forrás elemzése után döntöttünk a közlemény kiadása mellett. A cikkben ezen források nyilatkozatait közöltük, nem a mi állításunk, hanem a FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. ügyfélszolgálat kommunikációja.)

Ezúton hivatalosan is módosítjuk közleményünket az NKM kérésére, hogy a cikkünkben megjelent információk a FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. ügyfélszolgálatának hivatalos tájékoztatása - amit mi korábbi cikkünkben is forrásként jelöltünk meg -, de ez nem egyezik a Nemzeti Közművek cégcsoport hivatalos álláspontjával. Ezért most az általuk közölt hivatalos álláspontot is közöljük:

     "Nemzeti Közművekhez tartozó FŐGÁZ nem küzd létszámhiánnyal, a tervfelülvizsgálók jelenleg képesek a piac által igényelt tervszám 8 munkanapon belüli felülvizsgálatára."

Ezek szerint nincs egyetértés a FŐGÁZ ügyfélszolgálata és az NKM között, hiszen teljesen ellentétes a kommunikáció. Most akkor el tudják látni 8 napon belül a tervfelülvizsgálatokat vagy nem? A szakmát és szerkesztőségünket ez érdekli legkevésbé, hogy ki, miről nyilatkozhat.

Az NKM módosítási kérelme így folytatódik:

     "Társaságunk folyamatosan optimalizálja tervfelülvizsgálói kapacitásait, azt rugalmasan illeszti a változó igényekhez és folyamatosan felkészül akár nagyobb igények fogadására is, még ha az ilyen szakemberek gyors felvétele a munkaerőpiacról kihívást is jelenthet, tekintettel arra, hogy tervfelülvizsgálatot csak nagy szakmai gyakorlattal és speciális elméleti tudással rendelkező szakemberek végezhetnek."

Ha az első pontban tett nyilatkozat szerint nincs létszámhiány, akkor miért kell optimalizálnia a kapacitását? Ha szükség van kapacitás fejlesztésre és kihívást jelent a szakemberek felvétele, akkor ezzel az ügyfélszolgálatot igazolják, miszerint szükséges a fejlesztés, mert jelenleg nem megfelelő a létszám. Örömmel értesültünk róla, hogy az NKM foglalkozik az emberi erőforrás fejlesztéssel és ők is ebben látják a fejlődés lehetőségét. Itt vélhetően az ügyfélszolgálat nem tudott róla, hogy a háttérben zajlik a létszámbővítés, mert elmondásuk szerint azon dolgozik a főnökség, hogyan lehetne azt elérni, hogy kevesebb tervet adjanak be a tervezők.

     "Az ügyfelek kényelmének és az egyenlő bánásmód elvének biztosítása érdekében a FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. 2017. augusztus 14-től teszt jelleggel on-line időpont-foglalási lehetőséget biztosított ügyfelei részére. Azonban egyes ügyfelek akár több hétre előre minden időpontot lefoglaltak, figyelmen kívül hagyva, hogy rajtuk kívül más is használni kívánja a rendszert. A vegyes tapasztalatok okán és a többség érdekében, Társaságunk a rendszer működését átmenetileg felfüggesztette, további fejlesztésre bocsátotta és egyúttal ideiglenesen visszatért az eredeti ügymenethez."

Tehát az ügyfelek kényelme miatt bevezettek egy online időpontfoglalási rendszert, amibe a tervezők időpontot foglaltak, de néhány tervező több időpontot is foglalt - nyilván több tervet is készít -, mert erre lehetőséget adott az alkalmazás. A probléma az NKV szerint az volt, hogy túl sok időpontot foglaltak a tervezők. A rendszert le is állították, mert nyilatkozatuk szerint további fejlesztésre szorul. Nyilván ez okozta a tervezők felháborodását és ezért kerestek meg minket, hogy járjunk utána, hogy mi most az ügymenet? Szerkesztőségünk ezzel a kérdéssel fordult a FŐGÁZ-hoz. A mostani válasz szerint az "eredeti ügymenet" van hatályban. Vajon ez megfelel az új rendeletnek? Levelünkben kértük ennek pontos leírását, ha megérkezik a válasz közöljük olvasóinkkal! (folyt.)



2017. szeptember 5., kedd 17:09

Kinek van igaza a FŐGÁZ-botrányban? (2. rész)
    Budapest, 2017. szeptember 5., kedd (OTS) -

    
Az NKV további megoldást is keres:

     "Mindezen felül jelezni kívánjuk, hogy a Nemzeti Közművek újabb törvénymódosítási javaslatot dolgozott ki, amely lehetővé tenné, hogy az új lakások építése során tovább rövidülő határidőkkel nyújthassa szolgáltatásait a földgázelosztó társaság, illetve, hogy tovább egyszerűsödhessen azon ügyfeleink számára a jelenlegi folyamat, akik gázkészülékeiket kívánják cserélni."

Örömmel olvasnánk ezt a javaslatot és bízunk benne, hogy sikerül egy hatékony és jól működő rendszert és szolgáltatást kialakítani minél előbb, mert jelen pillanatban a tervezői tapasztalat azt mutatja, hogy a terv beadásra mindig többet kell várni, mint amit kellene. Ha nem lesz azonnali beavatkozás továbbra is vészjóslónak látjuk a budapesti építkezések folytonosságát.

Szilágyi László
kiadóvezető

https://www.vgfszaklap.hu/

Cikkeink a honlapunkon:
https://www.vgfszaklap.hu/hirek/4551-leallhatnak-az-epitkezesek-a-fovarosban
https://www.vgfszaklap.hu/hirek/4583-botranyt-keltett-a-vgf-szaklap-kozlemenye-remeljuk-lesz-pozitiv
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.