OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2017. október 30., hétfő 10:20

A hagyomány összeköt! - október végén indult a Fölszállott a páva 5. évada
    Budapest, 2017. október 30., hétfő (OTS) - 2017-ben ismét a felnőtteké a színpad. Több mint ezer jelentkező méretette meg magát idén is a népzenei és néptánc tehetségkutató területi válogatóin. A szarvasi és a fővárosi eseményről készült filmeket október 27-én láthatták, a keszthelyi és tatabányai fordulókat november 3-án, a hajdúböszörményi és az erdélyi Mikházán forgatott adásokat pedig november 10-én este láthatják a Duna Televízió nézői. A válogatófilmek végén kiderül, hogy kik a továbbjutók, azaz mely 48 produkcióval találkozhatnak a nézők az élő adásokban.

        Az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsorában továbbra is 4 kategóriában állnak a zsűri elé: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek. A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatér a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.
     Az ötödik évadába lépett tehetségkutatónak köszönhetően új lendületet kapott a népzene és néptánc kultúra, az előző szériákban szerepelt fiatal népzenészek, énekesek, táncosok és együttesek közül nagyon sokan váltak ismertté és népszerűvé nemcsak Magyarországon, hanem a határokon túl is.
     A műsort a határon túli magyarok által lakott területeken is népszerűsíteni szeretnénk, ezért az erdélyi, felvidéki és kárpátaljai nyomtatott sajtóban és plakáthelyeken is a Mindshare Kft. közvetítésével hirdetjük az eseményt.
     A tehetségkutató műsor október 27-től péntek esténként látható a Duna Televízióban. Az első három adásban a területi döntőkből láthatnak összefoglalót a nézők, majd november 17-től az élőben sugárzott elődöntők következnek. A középdöntőket december 15-én és 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a 4 kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.
     A produkciókat bárki visszanézheti a www.mediaklikk.hu/folszallottapava internetes felületen.

     MTVA Sajtóosztály

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.