OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2018. március 1., csütörtök 11:02

BRINGÁS BRIGANTIK
    Budapest, 2018. március 1., csütörtök (OTS) - A március 3-tól a Duna Televízió műsorán látható sorozatot vezető Kolovratnik Krisztián számára ez nem csak egy szerep, nem csak egy műsorvezetői kihívás. A filmrendezőként, fotósként és producerként is ismert színésznek a kerékpározás szívügye. Miként az is, hogy egy igazi közösséget hozzon létre, amelyben olyan kezdeményezések mellé állhat, amelyekkel azoknak a srácoknak is eljuttathatja a bringázás élményét, akiknek amúgy erre nem volna lehetősége.

    Milyen kerékpárral induljunk útnak? Merre találhatók kerékpározásra alkalmas utak? Hogyan tudjuk felmérni, hogy társainkkal milyen reális úticélt jelölhetünk ki? Mi az, amit feltétlenül vigyünk magunkkal egy túrára? Melyek azok a szabályok, amelyeket be kell tartani? Kolovratnik Krisztián és fia Borisz ezekre és számtalan más fontos bringás kérdésre keresi a választ.
Apa és fia már több éve együtt teker, komoly túrákat teljesítettek már. Ők azok, akik amolyan bringás idegenvezetőként, családi barátaikkal kalauzolják végig útjaikon a nézőt. Ők azok, akik bemutatják az útvonalakat, látnivalókat, felkészítik a társaikat és kerékpárjaikat az útra és segítenek eligazodni minden kétkerekűvel kapcsolatos kérdésben. És végül ők azok, akik mindennél jobban szeretnek bringázni és szeretnék, ha minél többen szeretnének tekerni.
Krisztián 40 éves. A bringás sisakot egy rövid időre elcserélte Gordon Zsigmond kalapjára a Budapest Noir főszerepe kedvéért. Gyermekkora óta bringázik: teker a mindennapokban és nagy túrákon, az El Camino-t is nyeregben járta be. Zongorázik, gitározik, énekel - a sorozat zenéit ő írta...
Borisz 10 éves. 2 éves kora óta bringázik, alig múlt négy esztendős, amikor először tekerte körbe édesapjával a Velencei tavat, rengeteg túrán vett részt már országhatáron innen és túl. Alig várja, hogy együtt bringázhasson másfél éves öccsével, Dusánnal. Addig sem unatkozik, amíg Dusi bringaérett lesz: imád tekerni osztálytársaival, barátaival, imád új dolgokat felfedezni édesapjával.

A sorozat a Magyar Média Mecenatúra Programban elnyert támogatásnak köszönhetően jött létre. Fő támogatóként a Generali a Biztonságért Alapítvány segítette a munkát.

https://www.facebook.com/bringasbrigantik
A sorozat előzetese: https://youtu.be/yUYg8RqhDn8
Fotók: goo.gl/7vLDjg
Kapcsolat:   hello@bringasbrigantik.hu
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.