OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 29. péntek
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)




2018. november 30., péntek 13:05

Az első adventi gyertya meggyújtása és fényfestés a Városháza parkban
    Budapest, 2018. november 30., péntek (OTS) - Gyerekprogramokkal indul, az első adventi gyertya meggyújtásával és ünnepi fényfestéssel zárul december 2-a programja a Városháza parkban. Az immár hatodik alkalommal megrendezett Advent Budapesten Téli Fesztivál és Karácsonyi Vásáron nem csupán az óriás adventi koszorú lángja, hanem Budapest díszvilágítása is felgyúl. Az első adventi hétvége programkavalkádja pedig még három héten át minden hétvégén, egész napos programokkal várja az idelátogató családokat egészen karácsonyig.

    
     A hírhez tartozó kép(ek) ingyenesen letölthető(ek) a következő
internetcímen:
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20181130_001.jpg

A budapestiek kedvelt helyszínén a Városháza Parkban, a Tarlós István főpolgármester fővédnökségével rendezett Advent Budapesten Téli Fesztivál és Karácsonyi Vásár első adventi vasárnap délelőtt immár hagyományosan a gyerekeké lesz a főszerep, 11 órától a Tekergő Bábszínház Bundás bocsok karácsonya című meséjére várjuk a legkisebbeket, akik az előadás után adventi koszorút is készíthetnek. 15 órától ismét Bibliai meseolvasást tartanak a Budapesti Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium tanulói Boldizsár Ildikó meséiből, majd 16 órától a Kabóca Bábszínház: Regö rejtem - karácsonyi pásztorjátékával fejeződik be a kicsiknek szóló programsorozatunk vasárnap.

2018. december 2-án 17 órakor Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes meggyújtja az első gyertyát az adventi koszorún. Ezzel egy időben városszerte felgyúlnak Budapest díszfényei és kezdetét veszi az ünnepi felkészülés időszaka. A gyertyagyújtáson Dr. Osztie Zoltán Budapest-Belváros Nagyboldogasszony főplébánia plébánosa, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének országos elnöke mond ünnepi áldást, valamint közreműködik Pánczél Kristóf vezényletével a Józsefvárosi Zeneiskola Kiskórusa.

Különleges ünnepi programmal színesíti Budapest arculatát a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a LaLuz Visuals az első adventi vasárnapon, 17:15től egész este folyamán. Egyedi, kézzel rajzolt animációs fényfestést láthatnak az érdeklődők, mely egészen a római kortól napjainkig repít el minket. A színes és egyben ismeretterjesztő fényfestés, mely a Deák téri Evangélikus templom hátsó homlokzatán jelenik meg, igazi varázslatot csempész a karácsonyváró vásári forgatagba. A rendkívüli esemény a 145 éves Budapest ajándéka a városnak.

A programok ingyenesek a vásár fűtött hüttéjében és a Városháza parkban!

A karácsonyig tartó adventi programsorozatról és vásárról bővebben a www.adventbudapest.hu weboldalon tájékozódhatnak.

December 2. (vasárnap)
11:00 - Tekergő Színház: Bundás bocsok karácsonya - bábelőadás
12:00 - Adventikoszorú-készítés
15:00 - Bibliai mesesarok
16:00 - Kabóca Bábszínház: Regö rejtem - karácsonyi pásztorjáték
17:00 - Első adventi gyertyagyújtás
17:15 - Ünnepi fényfestés a Városháza parkban (az Evangélikus
templom hátsó homlokzatán)
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.