OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2020. november 20., péntek 17:30

Több százezer forintnyi kárt is okozhatnak télen a hidegre nem felkészített vízórák és vízcsapok
    Budapest, 2020. november 20., péntek (OTS) - A tél beállta előtt nemcsak a kertről és a növényekről, hanem a kerti csapokról, illetve a vízmérőkről is gondoskodniuk kell a ház- illetve telektulajdonosoknak. Bár még enyhék a nappalok, ideje felkészülni a vízszerelvények védelmére is, hiszen lassan beköszöntenek a fagyos hajnalok és éjszakák.

    A vízmérők, csövek és egyéb szerelvények elfagyása váratlan kellemetlenségeket és súlyos kiadásokat okozhat a háztartásoknak. Ha eddig még szerencsénk volt, most már valóban az utolsó percekben vagyunk, hogy megtegyük a szükséges óvintézkedéseket azért, hogy elkerüljük a felesleges károkat.

Aki még nem tette meg, minél előbb ellenőrizze vízórája vagy a szabadban lévő csapok és vezetékek állapotát. A felkészülés rendkívül fontos, hiszen a belső hálózat és a vízmérők fagy elleni védelme az ingatlan tulajdonosának feladata. Ha a téli időben szétfagy a kerti csap vagy vezeték, akkor az esetlegesen elfolyó víz díját is az ingatlantulajdonosnak kell viselnie.

A vízóra meghibásodására, szétfagyására utal a szilánkokra tört üveg az óralapon, az eldeformálódott számlálószerkezet, esetleg a vízaknában csöpögő víz.

Jó, ha tudjuk, hogy a hideg hatására eltört vezetéken keresztül egy óra alatt akár a szokásos napi fogyasztás többszörösét is kitevő víz folyhat el a szabadba. Ha pedig a vezeték nem törik el, a fagy miatt jégdugó keletkezik benne. Akár eltörik a cső, akár nem, a meghibásodás egyik legbiztosabb jele, hogy az ingatlanban lévő csapokból nem vagy csak alig folyik a víz.

Ha a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén elfagy a vízmérő, akkor haladéktalanul hívni kell a társaság Vízvonalát a 06-1 247 7777- es számon. Kerti csap vagy vezeték fagyásakor, illetve törésekor pedig szakemberhez kell fordulni.

A tavasz beköszöntéig az ingatlantulajdonosoknak rendszeresen ellenőrizniük kell, hogy nincs-e víz az aknában. Emellett arra is figyelni szükséges, hogy mindig helyén legyen az aknafedél, aminek az épségéről, hőszigeteléséről is érdemes idejében gondoskodni. A Fővárosi Vízművek honlapján számos könnyen és olcsón kivitelezhető megoldást ajánlunk a fagy elleni védelemre, alkalmazásukhoz videóban is segítséget nyújtunk a www.vizmuvek.hu/fagyveszely oldalon.

Ha pedig mégis megtörténik a baj, jó szolgálatot tehet a Fővárosi Vízművek által kínált Vízálló védelem biztosítás, amely a fagy által okozott károk enyhítésére is megoldást kínál, amint egy csőtörés esetén is. Az ősszel kötött biztosítás díja már idén télen megtérülhet. www.vizmuvek.hu/hu/biztositasi_szolgaltatas

Fővárosi Vízművek
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.