2017. augusztus 18., péntek 14:27

Isten éltessen, Magyarország! - ünnepelje az államalapítást a magyar közmédiával!
    Budapest, 2017. augusztus 18., péntek (OTS) -

    Augusztus 20., Magyarország születésnapja alkalmából színes, felemelő és tartalmas programokkal jelentkezik a közmédia szinte összes csatornája most vasárnap, a Kárpát-medence teljes területéről. Reggel 8 órától élőben kapcsoljuk a Debreceni Virágkarnevált a Duna Worldön, 8.30-tól élőben követhetjük a zászlófelvonást és a tisztavatást a Dunán, továbbá az államfő, Áder János, valamint a honvédelmi miniszter, Simicskó István beszédét is közvetíti a csatorna. Ugyancsak a Dunán látható déltől a legmagasabb állami kitüntetés, a Szent István Rend Díj ünnepélyes átadása a díjazottaknak. Az ünnepi misét a Szent István Bazilikából 16.55-től majd a Szent Jobb Körmenetet élőben, szintén a nemzeti főadón, a Dunán lesz látható. Végül nyolc órai kezdettel: koncertközvetítés a Budavári Palotából. Az augusztus 20-i ünnepi műsorunkat a hagyományos tűzijáték közvetítéssel zárjuk, mely 21 órától lesz látható élőben a Dunán. Még az M4 Sport is egy különleges élő közvetítéssel tiszteleg az Államalapítás előtt: történetében először élőben közvetíti a Dunaszerdahely - Zsolna összecsapást, este 18.30-tól.

A szombati napon még továbbkalandozhatunk a Távol-Kelet - Berlintől Tokióig című német úti film-sorozattal. A szombati adásban 12.45-től Dél-Koreától Tokióig követhetjük a maroknyi stáb kalandjait a Dunán. A nemzetközi túra után, a Kárpát-medence déli vonulataihoz invitál mindenkit a Hazajáró c. magyar magazinműsor: 13.40-től a Kudzsiri-havasokkal folytatódik a történeti túrasorozat. 16.25-től újra a képernyőn a Tóth János 24. részének ismétlése ha lemaradt volna csütörtökön, most újranézheti a tévéképernyőn. Délután öttől a Gasztroangyal bozsoki ízekkel varázsolja el a nézőket.

A Duna World szombaton Dala István rendezésével állít emléket Zelnik Józsefnek: az író, etnográfus, folklórkutató a Fiatalok Népművészeti Stúdiója létrehozójaként a hetvenes évek elejétől a népművészet kutatásának és a táncházmozgalom születésének egyik élharcosa volt. 13.20-tól A Földön is bál van - Portréfilm Zelnik Józsefről a Duna World műsorán. 14.20-tól Magyarország, segítettél címmel a Páneurópai Piknik történelmi jelentőségű eseménysorozatát vallomásokon, visszaemlékezéseken keresztül bemutató dokumentumfilmet láthatnak nézőink. Este 19.40-től a Duna World újra műsorára tűzi az Övék a mennyek országa c. dokumentumfilmet. A kicsik számára egyetlen hétvége sem kezdődhet másképp, mint mesével az M2 csatornán. Reggel hattól Mesék Mátyás királyról címmel kezdetét veszi a mesemaraton az M2 televízió-csatornán, ami egészen este negyed kilencig reklám és erőszakmentesen, az ország egész területén sugározza gyermekbarát műsorát.

Vasárnap, az Államalapítás és az új kenyér ünnepén a teljes Kárpát-medence nemzeti színekbe borul. A Duna élőben közvetíti 16.55-től a Szent Jobb körmenetet, este nyolctól pedig a Budavári Palotakoncertet láthatják a képernyőkön országszerte. A Duna World, már reggel nyolctól, a Debreceni Virágkarnevál fő eseményével, a felvonulással kezdi az ünnepi műsorok sugárzását. Háromnegyed kettőtől a Magyar szentek és boldogok - Szent László király című ismeretterjesztő filmet láthatják nézőink a Duna World műsorán, majd ezt követi 15.20-tól az Ünnepélyes zászlófelvonás és tisztavatás, majd 16.20-tól a Légi és vízi parádé az Országház előtt, illetve 17.15-től a Szent István Rend Díj-átadása a Sándor Palotában c. műsort követhetik felvételről a csatornán. Este 21.40-től Arany János - Szent László-legenda c. magyar filmet láthatják szintén a Duna World műsorán.

Az M2 Petőfi TV ünnepi műsorában kiemelt szerepet kap 21.05-től az István, a király - Királydombon c. 2015-ös ikonikus felvétele. 22.50-től az István király intelmei Imre herceghez című magyar ismeretterjesztő filmet adja a csatorna.

Az M4 Sport is különleges élő közvetítéssel tiszteleg az Államalapítás előtt: történetében először élőben közvetíti a Dunaszerdahely - Zsolna összecsapást, este 18.30-tól.
Az M5 a Julianus barát című magyar-olasz történelmi film 1-2. részével ünnepel, majd 21.40-től a Megtört csontjaim is örvendeznek / A Szent Koronát hozó Asztrik érsek tisztelete c. magyar dokumentumfilmmel készül a kulturális csatorna.

Isten éltessen, Magyarország!


     MTVA Sajtóosztály

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.