2017. október 30., hétfő 10:20 |
 A hagyomány összeköt! - október végén indult a Fölszállott a páva 5. évada |
|
Budapest, 2017. október 30., hétfő (OTS) - 2017-ben ismét a felnőtteké a színpad. Több mint ezer jelentkező méretette meg magát idén is a népzenei és néptánc tehetségkutató területi válogatóin. A szarvasi és a fővárosi eseményről készült filmeket október 27-én láthatták, a keszthelyi és tatabányai fordulókat november 3-án, a hajdúböszörményi és az erdélyi Mikházán forgatott adásokat pedig november 10-én este láthatják a Duna Televízió nézői. A válogatófilmek végén kiderül, hogy kik a továbbjutók, azaz mely 48 produkcióval találkozhatnak a nézők az élő adásokban. |
Az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsorában továbbra is 4
kategóriában állnak a zsűri elé: énekes szólisták és énekegyüttesek;
hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok;
néptáncegyüttesek. A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is
Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel
a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs
Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos
munkatársa. Visszatér a zsűribe Diószegi László történész,
koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, és Zsuráfszky
Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.
Az ötödik évadába lépett tehetségkutatónak köszönhetően új
lendületet kapott a népzene és néptánc kultúra, az előző szériákban
szerepelt fiatal népzenészek, énekesek, táncosok és együttesek közül
nagyon sokan váltak ismertté és népszerűvé nemcsak Magyarországon,
hanem a határokon túl is.
A műsort a határon túli magyarok által lakott területeken is
népszerűsíteni szeretnénk, ezért az erdélyi, felvidéki és
kárpátaljai nyomtatott sajtóban és plakáthelyeken is a Mindshare
Kft. közvetítésével hirdetjük az eseményt.
A tehetségkutató műsor október 27-től péntek esténként látható a
Duna Televízióban. Az első három adásban a területi döntőkből
láthatnak összefoglalót a nézők, majd november 17-től az élőben
sugárzott elődöntők következnek. A középdöntőket december 15-én és
22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a 4 kategóriagyőztes
mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.
A produkciókat bárki visszanézheti a
www.mediaklikk.hu/folszallottapava internetes felületen.
MTVA Sajtóosztály
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók
a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI
által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős. © Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|