2019. március 22., péntek 18:38

A Műegyetem által rendezett megnyitó ünnepséggel kezdetét vette a XXXIV.OTDK
    Budapest, 2019. március 22., péntek (OTS) - A Műegyetem által rendezett megnyitó ünnepséggel kezdetét vette a XXXIV.OTDK

        Az idei programsorozaton 5000 tehetséges egyetemista és főiskolás vesz részt, közülük a határon túli diákok és tanárok minden eddiginél nagyobb számban érkeztek.
     "A XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia megnyitójának pillanatait éljük meg közösen a Műegyetem több mint 100 éves Aulájában a nemzet legtehetségesebb fiataljainak, a jövő tudós nemzedéke letéteményeseinek kétévente megrendezett seregszemléjén" - köszöntötte a vendégeket az OTDT, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Magyar     Tudományos Akadémia (MTA) fővédnökségével megvalósuló országos rendezvénysorozat megnyitó ünnepségének házigazdájaként és a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnökeként 64 felsőoktatási intézmény vezetését képviselve Prof. Dr. Józsa János rektor.
     Az idei, műegyetemi szervezésű Műszaki Tudományi Szekció 52 tagozatában 438 dolgozat verseng, amelyeket 157 szakember értékel, új kezdeményezésként 194 középiskolás résztvevő jelenlétében.  A szintén a BME-n zajló Kémiai és Vegyipari Szekcióban 187 előadás szerepel 20 tagozatban, a helyezésekről 60 zsűritag dönt, akiknek munkáját 42 középiskolás szemléli.
     A legnagyobb magyarországi felsőoktatási seregszemle megnyitó ünnepségét megtisztelték jelenlétükkel vendégrektorok és rektorhelyettesek, az OTDT alelnökei, valamint az OTDK Műegyetemi szekcióinak kiemelt szponzorai (WING Zrt., AUDI Hungária Zrt., Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, Budapest XI. Kerületi Önkormányzata, CÉH+ Zrt., ComInnex Zrt., MAVIR Zrt., Market Építő Zrt., Nokia, Swietelsky Magyarország a Pro Progressió Alapítvány és a Varga József Alapítvány képviselői.). A megnyitón részt vett Nagy Gyula a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, és Kassai Ferenc a Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara elnöke is.
     "Hosszú távon egy ország fenntartható fejlődéshez elengedhetetlen a magas szakmai színvonalat képviselő tudósok tevékenysége. Az egyetemeknek pedig nagy szerepük van abban, hogy az ilyen és ehhez hasonló tudományos rendezvényeken hatalmas hallgatói létszám jelenjen meg" - emelte ki beszédében Dr. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, majd háláját fejezte ki az országos verseny szervezőinek munkájáért, egyúttal a Műegyetemnek is köszönetet mondott, amiért "befogadta" az általa hungarikumnak nevezett OTDK programjait és megőrzi azok nívóját.  
     A felsőoktatás az innovációs rendszer kulcsa, mert ott van meg a szükséges szakembergárda és infrastruktúra ahhoz, hogy a hazai vállalkozások eredményesebbek legyenek a kutatás-fejlesztésben - hangsúlyozta Dr. Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökhelyettese.
     A kutatás-fejlesztés az, amely megteremti az önálló, gondolkodó értelmiség képzésének hátterét - fogalmazott Dr. Kollár László akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) osztályelnöke.
     Prof. Dr. Szendrő Péter az OTDT elnöke hangot adott örömének: "az itt versengő hallgatók lehetnek az új értelmiségi nemzedék".
     Magyarország legnagyobb felsőoktatási seregszemléjét 16 tudományterületen 8 város (Budapest, Debrecen, Pécs, Győr, Eger, Esztergom, Kaposvár és Gödöllő) 10 felsőoktatási intézményében tartják, a Konferencia országos záróeseményére 2019. április 26-án kerül sor.
    
-------------------------------------------------------------------
       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.