2020. november 18., szerda 09:35

Százak Tanácsa - Állásfoglalás (1. rész)
    Budapest, 2020. november 18., szerda (OTS) - A Százak Tanácsa alulírott tagjai, a világjárvány közepén megköszönve orvosaink és segítőik áldozatos munkáját, választott vezetőink felelős helytállását, nehéz szívvel véve tudomásul társadalmunk politikai megosztottságát - elkötelezettek vagyunk a keresztény értékek és a nemzetek önrendelkezése mellett.

    Mi a tordai országgyűlés népe vagyunk - a világon először kimondott vallásszabadságé -, akik tiszteletben tartjuk más világvallások tanításait, s megértjük nem hívő embertársainkat is. Mi, Szent Benedeket, Európa védőszentjét, Szent István királyunkat - akit görög-keleti és pravoszláv testvéreink is tisztelnek -, Cirill és Metód atyákat, Luther Mártont, Kálvin Jánost, Szervét Mihályt, Dávid Ferencet, a Közép-Európa népei által különösen tisztelt Szent II. János Pál pápát csakúgy, mint a népek megértéséért dolgozó államférfiakat, tudósokat, művészeket és minden a közjóért dolgozó embertársunkat becsülve, Európa igazi értékei mellett kötelezzük el magunkat.

Ahogy a világirodalom és művészet a nemzeti irodalmak, nemzeti művészetek közegén át nyilatkozik, csakúgy, mint a tudomány, mely egy és oszthatatlan, a görög-római és keresztény gyökerű európai embereszmény tisztelete számunkra azt is jelenti, hogy a különböző sorsú és helyzetű nemzetek és nemzeti kisebbségek megbecsülését, véleményük tiszteletben tartását várjuk el mindenütt, mindenkitől.

Aláírták:

Dr. Szijártó István irodalomtörténész, ügyvivő elnök, dr. Andrásfalvy Bertalan néprajztudós, egyetemi tanár, volt miniszter, Ágh István író, a HITEL szerkesztője, Balassa Sándor zeneszerző, egyetemi tanár, Bakos István közíró, művelődéskutató, dr. Bardócz Zsuzsa biológus, egyetemi tanár, Batta György író, szerkesztő, dr. Bárdi László keletkutató, egyetemi tanár, Bencsik András a Demokrata főszerkesztője, dr. Bene Éva főorvos, közíró, dr. Béres József vegyész, elnök, Borbély Károly festőművész, mesteroktató, dr. Boros Erika tanár, irodalomtörténész, Böjte Csaba ferencrendi szerzetes, Császár Angela színművész, dr. Cey-Bert Róbert író, gasztronómus, dr. Csepinszky Béla agrármérnök, dr. Csókay András idegsebész, egyetemi tanár, dr. Deák Ernő történész, a Bécsi Napló főszerkesztője, a NYEOMSZ elnöke, dr. Dobó Márta gyermekorvos, elnök, dr. Duray Miklós geológus, politikus egyetemi tanár, Farkas Márta közgazdász, tanár, dr. Fekete Gyula közgazdász, közíró, Foltán László tanár, olimpiai és világbajnok kenus, ügyvívő, dr. Freund Tamás biológus, agykutató egyetemi tanár, az MTA elnöke, dr. Galgóczy Gábor főorvos, a KÉSZ társelnöke, dr. Galuska László orvos, egyetemi tanár, a MET elnöke, Gazsó L. Ferenc újságíró, az MTI volt vezérigazgatója, dr. Gedai István régész, a Nemzeti Múzeum nyugalmazott főigazgatója, Gyimesi János tanár, mesteredző, dr. Győrfi Károly mérnök, közíró, dr. Gyulay Endre rk. püspök, egyetemi tanár, dr. Gyurkovits Kálmán főorvos, egyetemi tanár, Hajdú Lajos sportszervező, dr. Hámori József idegkutató egyetemi tanár, akadémikus, volt miniszter, Hornyák László közgazdász, igazgató, dr. Horváth László klasszika-filológus, egyetemi tanár, az Eötvös Collegium igazgatója, dr. Hóvári János turkológus, egyetemi tanár, dr. Jobbágyi Gábor jogász, egyetemi tanár, Judik Zoltán mérnök, kosárlabda Európa bajnok, szenior tenisz világbajnok, Juhász Judit szerkesztő riporter, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke, dr. Kahler Frigyes jogász, egyetemi tanár, dr. Keserű Katalin művészettörténész, egyetemi tanár, dr. Kisida Elek sebészprofesszor, dr. Klinghammer István földrajztudós, egyetemi tanár, a Corvin-lánc testület főtitkára, Kondor Katalin közgazdász, szerkesztő-riporter, a Magyar Rádió volt elnöke, dr. Koós Ferenc neveléstörténész nyugalmazott gimnáziumi igazgató, dr. Kováts-Németh Mária neveléstörténész, egyetemi magántanár, Kubik Anna színművész, dr. Lévai Attila egyetemi tanár, a Selye Egyetem Református Teológia Karának dékánja, Magyaródy Szabolcs cserkészvezető, közíró, Makláry Ákos görögkatolikus parókus, a KÉSZ elnöke, May Attila építészmérnök, vívóolimpikon, dr. Márai Géza agrármérnök, egyetemi tanár, Medveczky Ádám karmester, egyetemi tanár, dr. Merkei Attila agrármérnök, dr. Messik Miklós jogász, a MEVE elnöke, dr. Mocsai Lajos mesteredző, a Testnevelési Egyetem rektora, Monspart Sarolta tanár, tájfutó világbajnok, dr. Mózsa Szabolcs radiológus, nyugalmazott egyetemi tanár, Muhi Béla tanár, fizikus, dr. Murányi László jogász, televíziós szerkesztő riporter, egyetemi docens, (folyt.)



2020. november 18., szerda 09:35

Százak Tanácsa - Állásfoglalás (2. rész)
    Budapest, 2020. november 18., szerda (OTS) -

    dr. Náray Gábor kémikus, egyetemi tanár, dr. Németh Ferenc tanár, nemzetközi borbíró, Németh Magda vegyész, tanár, Nikházy Gábor üzletember, vezérigazgató, dr. Osztie Zoltán rk. plébános, egyetemi oktató, dr. Papp Lajos szívsebész, egyetemi tanár, Pátkai Róbert ev. püspök, Anglia, dr. Pentelényi Tamás agysebész főorvos, Poprády Géza könyvtáros, az OSZK nyugalmazott főigazgatója, Püski István képzőművész, könyvkiadó, Rieger Tibor szobrászművész, dr. Rókusfalvy Pál pszichológus, nyugalmazott egyetemi tanár, dr. Salamon Konrád történész, egyetemi tanár, dr. Sándor József sebészprofesszor, dr. Schulek Ágostonné mérnök, dr. Somhegyi Annamária főorvos, igazgató, dr. Somodi István, jogász, agrármérnök, Spányi Antal rk. püspök, a Magyar Katolikus Rádió elnöke, dr. Sutarski Konrád író, fordító, a Lengyel Kulturális Központ volt igazgatója, dr. Szakály Sándor történész, egyetemi tanár, a VERITAS igazgatója, dr. Szász István Tas főorvos, közíró, dr. Széman Péter főorvos, az EMKE elnöke, Szvorák Katalin előadóművész, tanár, Talpassy Zsombor reklámszakember, Tasnádi Hajnal közgazdász, Totth Elemér mérnök, teológus, Vashegyi György karmester, a Zeneakadémia tanára, az MMA elnöke, W. Barna Erika tanár, kézíráskutató, dr. Zétényi Zsolt jogász, közíró

Budapest, 2020. november 10.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.