2023. január 6., péntek 10:00

Alföldi és Mucsi darabjai mellé Kőhalmi és Bödőcs estjei érkeznek a tízéves Átriumba
    Budapest, 2023. január 6., péntek (OTS) - Minden eddiginél több programmal: újraértelmezett klasszikusokkal, kortárs művekkel, prózai és zenés előadásokkal, valamint a Dumaszínház produkcióival várja nézőit az új év kezdetén, januárban és februárban a fennállásának 10. évét ünneplő Átrium színház, amely Londonba is ellátogat.

    A téli hónapok alatt a repertoár szinte valamennyi előadása műsorra kerül a közönség támogatásával továbbra is nyitva tartó tízéves budai színházban. Látható a több mint nyolc éve töretlen sikerrel futó, és decemberben a 350. alkalommal előadott kétrészes musical, Az Őrült Nők Ketrece. Január 10-én mérföldkőhöz érkezik a Holtverseny című előadás, amelyet Totth Benedek regényéből Kovács Máté állított színpadra, ezt huszonötödik alkalommal láthatja a közönség. Február elején kerül sor Alföldi Róbert főszereplésével az Isteni végjáték 50. előadására, amelyet januárban a Londonban élő magyarok és - az angol nyelvű feliratnak köszönhetően - helyi ismerőseik is megtekinthetnek majd a The Clapham Grand színpadán.

A már ismert előadások mellett, mint például a 12 dühös ember, az Egy, kettő, három, az Igenis, miniszterelnök úr!, a Mefisztó, Az öldöklés istene vagy A jegyzőkönyv, olyan nemrég bemutatott darabok is színpadra kerülnek az új év kezdetén, mint a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházzal közös meglepő és felforgató, fekete humorú közéleti "gálaelőadás", A trianoni csata, vagy a decemberi premieren óriási siker aratott Hannibál tanár úr: "Végtelenül izgalmas választás Mucsi Zoltánra osztani Nyúl Béla szerepét - és nem mellesleg telitalálat is" - írta a Színház.net kritikusa. Továbbra is repertoáron van az Átrium Tintanyúl zenekarral közös zenés gyerekelőadása, a Varázsnagymama.

Folytatva a hagyományt, januárban és februárban angol felirattal is látható lesz Az Őrült Nők Ketrece, a Mefisztó, és az Egy, kettő, három.

2023-ban először érkezik több előadással az Átrium színpadára a Dumaszínház. Az eltitkolt igazság című önálló estjét adja elő januárban két alkalommal is Kőhalmi Zoltán, februárban kétszer is látható lesz Hadházi László műsora, a Légy férfi!, valamint Janklovics Péter Thália lotyója - Ha én egyszer fényt kapok című előadása. A Dumaszínház márciusban és áprilisban is vendégszerepel a Margit körúton: Ráskó Eszter új produkcióján nevethetnek márciusban a nézők, míg áprilisban, alkotói szabadságáról visszatérve Bödőcs Tibor tesztrepülésekkel indítja új, Barbárglamour című önálló estjét az Átriumban.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.