2023. január 9., hétfő 09:55

Megújuló energiával foglalkozó közös vállalatot alapított a Biggeorge Holding (1. rész)
    Budapest, 2023. január 9., hétfő (OTS) - Komplex megújuló energetikai szolgáltatásokat nyújtó céget alapított a Biggeorge Holding és az Energy Independence Kft. 8G Energy Holding Zrt. néven, majd a közös cég megvásárolta az Energy Independence tulajdonában álló Solarkraft Home Zrt.-t, amely a jövőben 8G Energy Solutions Zrt.néven folytatja működését.

    Az Energy Independence két alapítója, Fehér Róbert és Tótth András több évtizedes energetikai piaci vezetői tapasztalattal rendelkezik. 2021-ben a Solarkraft csoporttal együtt indították el a Solarkraft Home Zrt.-t, amelynek idén 100%-os tulajdonosai lettek, amely lakossági, közületi és ipari ügyfelek számára végez komplex energetikai tanácsadási, tervezési és kivitelezési szolgáltatásokat, jelenleg főként napelemek telepítésével foglalkozik. Működésének első 18 hónapja után a cég közel 1500 szerződött partnerrel rendelkezik, az éves árbevétele elérte az 1,4 mrd Ft-ot. A 8G Energy Zrt.-nek jelentős tervei vannak 2023-ra is, bevételei elérhetik a 10 mrd Ft-ot.

A 8G Energy célja, hogy a hazai megújuló-energia piac meghatározó szereplőjévé váljon és komplex megoldást kínáljon ügyfelei számára. A társaság folyamatosan dolgozik az innovációk és technológiai fejlesztések bevezetésén az energetika, energiamenedzsment és energetikai információtechnológia területén. A társaság nevében a 8G azt a nyolc zöld és állandóan megújuló energiaforrást jelöli, amellyel kapcsolatban a társaság képes lesz komplex tanácsadási, tervezési, kivitelezési szolgáltatásokat nyújtani és ezekkel kapcsolatos projektekbe beruházni, melyek a következők: nap, szél, földhő, geotermia, víz, hidrogén, biomassza, biogáz. A társaság további projekt- és cégakvizíciós lehetőségeket is keres.

"Cégcsoportunk fontos küldetésének tekinti, hogy tevékenységével elősegítse a zöld átállást, és tevőlegesen részt vegyen a klímaváltozás megállításában. Az energetikai válság és az egyre aggasztóbb klíma előrejelzések pozitív hozadéka, hogy a megújuló energiára történő átállás a következő években, évtizedekben fel fog gyorsulni különösen Európában, ami üzleti szempontból is kedvező lehetőséget jelent az ezen a területen működő cégek számára. Az Energy Independence tulajdonosai által hozott széleskörű tapasztalat és piaci kapcsolatrendszer lehetővé teszi, hogy a cégcsoportunk által biztosított háttérrel a 8G Energy gyors növekedést valósítson meg." - emelte ki Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Holding alapító-vezérigazgatója.

"Úgy gondolom, hogy a Biggeorge Holding cégcsoport tagjai számos területen segítik majd a tevékenységünket és lehetőséget nyújtanak arra, hogy integrált, a teljes értékláncot lefedő szolgáltatásokat alakítsunk ki mind az ipari, mind a lakossági szegmensben. Együtt szeretnénk majd működni a lakossági szolgáltatásokban az Otthon Centrum és az Open House több, mint 220 ingatlanirodájával, a Dome Facility Services Grouppal a nagy energiafelhasználó ügyfelek további elérésében, és a Biggeorge Property Nyrt.-vel a projekt fejlesztési, kivitelezési, finanszírozási és alapkezelői területeken." - mondta el Fehér Róbert, a 8G Energy Holding Zrt. vezérigazgatója.

"A hazai energetikai szabályozás átalakulóban van, sok még a bizonytalanság, azonban az irány egyértelmű. Hatalmas az igény az ügyfeleink részéről a komplex, testreszabott megújuló energetikai megoldásokra és kormányzati oldalról is hangsúlyossá vált az átállás támogatása. Számos nagyvállalati partnerünk vesz részt például a Kormány által meghirdetett Gyármentő Programban, amelyet egy nagyon előremutató és üdvözlendő kezdeményezésnek gondolok. Bár nagyon sok cég működik, elsősorban a napenergia területén, mégis kevés olyan szereplő van, ahol más megújuló forrásokat, illetve a hagyományos ellátási formákat is integrálni tudó szakmai tapasztalat, piaci kapcsolatrendszer, minőségi megvalósítási képesség és tőkeerő egyaránt megvan, ezért nagyon bízunk abban, hogy meghatározó szereplőivé válhatunk ennek a formálódó iparágnak." - hangsúlyozta Tótth András, a cég stratégiai igazgatója. (folyt.)



2023. január 9., hétfő 09:55

Megújuló energiával foglalkozó közös vállalatot alapított a Biggeorge Holding (2. rész)
    Budapest, 2023. január 9., hétfő (OTS) -

    A Biggeorge Holdingról

Az 1991-ben alapított Biggeorge Holding az egyik legnagyobb magyar magántulajdonú ingatlan fókuszú, vertikálisan integrált cégcsoport. A Biggeorge Holding az ingatlanfejlesztéssel és befektetéssel foglalkozó Biggeorge Property Nyrt. mellett, az ingatlan- és hitelközvetítéssel foglalkozó OC Holding Kft.-nek, a Biggeorge Property projektjeit kivitelező GroundUp Kft.-nek, a kisvállalatok finanszírozásával foglalkozó BG Finance Zrt.-nek is többségi tulajdonosa, továbbá 50%-os részesedéssel rendelkezik a létesítményüzemeltetéssel foglalkozó Dome Groupban.


Az Energy Independence Kft. alapítóiról

A társaság két alapítója Fehér Róbert és Tótth András több évtizedes energetikai piaci tapasztalattal rendelkezik. Fehér Róbert korábban a MOL különböző leányvállalatainál szerzett széleskörű energetikai tapasztalatokat energiaipari projektek menedzselésében, üzletfejlesztési területen, illetve a hazai és nemzetközi gáz és villamosenergiapiaci szabályozás kialakításában. Jelentős nemzetközi tapasztalatot szerzett az Európai Gázipari Társaságok Szövetségében a MOL képviselőjeként. Ezután a megújuló energiapiacon részt vett több jelentős méretű naperőmű fejlesztésében és kivitelezésében. Tótth András több jelentős energetikai vállalatnál dolgozott. A Boston Consulting Group energetikai tanácsadójaként részt vett a hazai villamos- és földgázpiac liberalizációjának előkészítésében és az ahhoz kapcsolódó piaci modellek és szabályozási környezet felállításában, több vezető pozícióban dolgozott az E.ON Földgáz csoportban, majd az MVM-ben, 2017 óta foglalkozik megújuló energia projektekkel.


Sajtókapcsolat

Fehér Róbert, 8G Energy Zrt. vezérigazgató: feher.robert@8genergy.hu +36 20 538 7930

Nagygyörgy Tibor, Biggeorge Holding vezérigazgató nagygyorgy.tibor@biggeorge.hu, 06-1-225-25-25
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.